Solymár

Pumpapálya

A 2021-es Országos Bringapark Program kiírásában sikerrel pályázott Solymár önkormányzata egy kerékpáros pumpapálya létesítésére.

Cégünk székhelyén Dr. Szente Kálmán polgármester úr is nyitott volt egy ilyen típusú közösségi létesítmény kialakításában. A solymári pumpapálya a PEMÜ sportcsarnok közvetlen szomszédságában épült meg, a kerékpárosok és rolleresek nagy örömére. A pumpapálya tervezése és kivitelezése ismét kihívásokkal teli volt, ugyanis a területen több fát kellett betervezni a kerékpáros pumpapálya nyomvonalába és a kivitelezés megkezdéséhez szükséges tükörkészítésnél 2,5 méteres szintkülönbséget is le kellett győzni.

Az önkormányzattal való tökéletes együttműködés eredményeként minden rendben ment és a tükör kialakítása után megkezdődhetett a pumpapálya nyomvonalának építése. Az erdős, parkos környezetbe szinte tökéletesen beilleszkedett végül a solymári pumpapálya és a telepített padokról tökéletesen belátható lett az egész pálya, a szülők legnagyobb örömére.

A megnyitón részt vett Dr. Szente Kálmán polgármester úr és Menczer Tamás úr, a környék országgyűlési képviselője is, aki nem csak a pálya átadásánál volt a településvezetés segítségére, hanem nyeregbe is pattant és ki is próbálta a pumpapályát. Elismeréssel szólt a vonalvezetésről és megállapította, hogy komoly állóképességi feladat egy-egy kört szabályosan megtenni a kerékpáros pumpapályán.

Természetesen nem csak a bringásoknak kedvez a park, hanem a rolleresek, gördeszkások is előszeretettel veszik igénybe Solymáron a pumpapályát. Akárcsak a többi hasonló létesítmény az országban, a solymári attrakció is több nyomvonalváltozatot rejt magában.

Tekintsétek meg további projektjeinket is. Illetve elérhető már a 2023-as Országos Bringapark Program kiírása. Részletekről a Pályázatok menüpont alatt tájékozódhattok.

További kérdéseid vannak?

Ha ajánlatot kérnél, vagy további kérdéseid lennének, vedd fel velünk a kapcsolatot!